2021. januártól a csokkal vásárolt új építésű ingatlanoknál az 5 százalékos áfa is visszaigényelhető lesz – nyilatkozta Novák Katalin, az 5% ÁFA visszahozatalával kapcsolatban.
A miniszter angsúlyozta: szükség van arra, hogy a családoknak most is segítsen a kormány, azokat az eredményeket, amelyeket az elmúlt tíz évben „elértünk, megtartsuk, sőt igyekezzünk tovább bővíteni. A kormány ezért a családok védelmében több lépést – egy újabb családvédelmi akciótervet – tervez, amelynek kiemelt területe az otthonteremtés, és az, hogy az új építésű otthonokat vásárlók olcsóbban juthassanak hozzá az ingatlanokhoz.
A tervezett áfacsökkentésre példaként hozta, hogy ha valaki 2021. január elseje után új építésű ingatlant vásárol – ami lakás esetén nem haladja meg a 150, háznál a 300 négyzetméteres alapterületet –, akkor a mostani 27 százalékos áfa helyett csak 5 százalékot kell fizetnie.
Bejelentette továbbá: azok, akik csokkal vásárolnak új építésű ingatlant, januártól az 5 százaléknyi áfatartalmat is visszaigényelhetik.
Ez egy 30 milliós lakásnál a 6,5 milliós megtakarításon túl további 1,5 milliós visszaigénylést jelent, az 50 milliósnál pedig a 11 milliós megtakarítás mellett további 2,5 milliót, ami Novák Katalin szerint biztosan a családoknál marad, mert ők igényelhetik vissza az áfatartalmat.
A miniszter szerint az a jó támogatás, ami a lehető legszélesebb kör számára elérhető, ráadásul a legegyszerűbben, viszont nem ad lehetőséget a visszaélésre. A csok a tapasztalatok szerint 2015 óta így működik, ezért kötötték össze az áfa-visszaigénylési lehetőséget a csokkal, ami jól bevált támogatási forma a gyermekvállalás előtt állóknak és a már gyermeket nevelőknek az otthonteremtésben – jelentette ki.
Forrás: nepszava.hu